Bezárva

Mikor lesz vége már ennek az időjárásnak?!
Reményeim szerint hamarosan, mert totálisan kikészültünk, mindannyian. Petra egyszerűen nem bírja ezt a bezártságot, de orkán szélben nem tudunk lemenni. Folyamatosan vele kell foglalkozni, amúgy is, de így bezárva különösen igényli. Mesekönyv, kirakós, rajzolás, babázás... Kész vagyok. Fáradt. Látom rajta, hogy ő is szenvedi. Itt nincs semmi alternatíva, hogy elmenjünk. Játszóház, vagy akár egy pláza, hogy zárt téren belül rohangálhasson. Másra úgyse jó a pláza...
Ma végre nem esett az eső, bár a hőmérséklet ugyebár nem verte az egeket. Röhej, hogy a tavaszi kicsit bélelt kabátjában mentünk le sétálni. Na meg a gumicsizmájában. Ez az egy dolog volt egyedül élvezhető számára, hogy kedvére locsoghatott a pocsolyákban. Persze annyira kifejlesztette a vízben való ugrálást, hogy már a gatyája is nedves volt mire hazaértünk. De legalább kinn voltunk két órát. Az is valami. Amikor ennyi idő után kimegyünk, olyan, mint egy csiga. Mindennél megáll fél órát, nézeget, vizsgál, magyaráz, kérdez, csak éppen nem haladunk. Ez a két órás séta máskor fél óra. Én meg csak állok, várok, beszélek, kérek, könyörgök, rászólok.
De remélem vége lesz. Vmelyik nap, amikor éppen nem volt még annyira rossz idő, átmentünk anyuékhoz, és ott motorozott egy órát, de olyan iramban, hogy Papa elöl szaladt, én meg mögöttük. Konkrétan szaladtunk. Persze a végére elfáradt, akkor meg cipelni kellett a fenekét. :-)
Pénteken megyünk velencére, remélem addigra a nap is kisüt...

Csak úgy

Semmi extra nem történt Petra szülinapja óta, úgyhogy nagyon nincs mit írni.
Hacsak azt nem, hogy még mindig taknyos, és ez aztán már mindenkit megvisel. Engem mert kész küzdelem az orrszívás, szerencsére csak nagyjából 3x-4x kell egy nap, de az csak közelharc árán sikerül. Addig nincs semmi baj, amíg mondom neki, hogy gyere megyünk orrot szívni. Jön, összeszereli a kis szerkezetet, felmászik a kanapéra. Közben mondogatja, hogy: Porszívó nem fáj. Baba nem szereti... Egyem meg. Na akkor kezdődik a probléma, amikor le kell feküdni és felvenni az "orrszívó pózt". Lehet h ezt már régebben írtam. Mindegy, pár perc az egész, de ordít mint a sakál. Amikor kikapcsolom a porszívót, mintha elvágták volna. Remélejük hamarosan elmúlik. Petrát a fent leírtak miatt, az apját meg amiatt, mert engem megvisel :-)
Múlt hét péntek-szombat voltunk velencén, az jó volt. Ott eszébe se jut semmiféle mese, elbóklászik a kertben, tobozokat pakol, motorozik, rajzol, mesekönyvet nézegetünk, buborékozunk. Itthon meg egyből a mese. Na nem mintha nézné, csak háttér zajnak kell. Ha fáradt, akkor szokott felkucorodni az ágyra, feje alá teszi az apja kispárnáját, és mint a nagyok nézi a tv-t.
Remélem a héten is lejutunk, bár Zo-nak csak két szabadnapja van, de azért ha az idő jó lesz, akkor megyünk.

És akkor néhány kép...

Hát egyelőre csak ez a kettő.

Ezen nagyon komolyan vizsgálja a marcipán bevonatot. :-)

Tanácsadás...2 éves

Mára Petra náthás lett, folyik az orra. Mondja is szegénykém: Taknyos a baba.. Sajnos még nem tudja fújni az orrát, így még mindig a drasztikus orrszívó-porszívó módszerhez kell folyamodnunk, de inkább az, mint hogy felülfertőződjön, aztán sose keveredjünk ki belőle. Olyan a bölcsiben úgyis lesz. Voltunk ma tanácsadáson, a kötelező két évesen. Kitöltenek egy papírt, hogy hogyan fejlődik a gyerek, rb van e minden. Persze mivel a mi dokinénik amúgy is kitüntetett figyelemmel fordul Petra felé, semmi meglepő nem volt. Minden a legnagyobb rendben, szépen fejlődik, okosodik. Bár nem volt hajlandó válaszolni a drnéninek, hogy mos-e fogat. Meg egyáltalán, nem volt haverkodós hangulatában. Konkrétan a sima tüdő hallgatózástól is üvöltött. Na nem baj, túl vagyunk rajta.
Egyébként 14,5kg ruhástul (brutál...), és 91 cm. Jó nagy. Csak a lába maradt olyan kis dundus, meg kis puha combjai vannak, a pocakja teljesen eltűnt, és a hátán sincs semmi felesleg. Persze az étvágyával nincs gond, sosem volt.
Remélem hamar kilábalunk a takonykórból...

Petra 2 éves!!!!

El se hiszem, hogy már eltelt két év azóta, hogy megszületett Petra. Bezzeg akkor milyen klassz idő volt, igazi május, nem ilyen novemberi, mint amilyen most van....
A program úgy szólt, hogy délelőtt átmegyünk anyuékhoz, csatlakoznak tesómék, délutáni alvás itthon, aztán megyünk a másik nagymamához.
Tesómék viszonylag későn futottak be, de addig Petra nagyon aranyosan eljátszott anyuéknál, rajzolt, épített, autózott. Aztán megjöttek Helgáék, és aztán onnan már csak Esztike volt. Szerencsére tesómat nagyon jól elfogadja Petra, és ilyenkor Helga mindig leültet, ami tök jó, mert nem kell a gyerek után ugrálnom. Megebédeltünk, na az ami nekem még nem megy, mert vagy gyerek maradék, vagy hideg kaja, ez az ami jut, de nem baj, majd lesz jobb is.
Aztán jött a torta. Anyuék katicabogaras tortát csináltattak, elénekeltük neki a "Boldog szülinapot" és együtt elfújtuk a gyertyát. Már nagyon aranyosan fújja, csak nem elég erősen. Anyuéktól egy műanyag bevásárló kocsit kapott, első ránézésre is imádta, Helguséktól meg egy mágneses rajztáblát. Aztán torta evés, isteni volt. Alvás nem volt, azt hittem majd a kocsiban elalszik, de nem sikerült neki, csak már mikor majdnem odaértünk, de akkor már nem hagytam, mert 5 perc alvásért nem érdemes elaludni.
Másik nagymamánál is volt köszöntés, mi ott adtuk oda az ajándékot, egy wow autót kapott, imádja őket, meg a figurákat, illetve kapott színes ceruzákat, meg egy nyári ruhát, amit remélhetőleg majd fel tudok rá adni.... És tőlünk kapott egy Fifis tortát, nagyon szép volt. Amerikai csokis, nagyon-nagyon finom volt. Almádiban csinálta egy cukrász csaj.
Fényképek majd lesznek.

Hát ennyi.

Néhány szösszenet...

Most mesélnék pár olyan eseményt, ami a közelmúltban történt velünk, és emlékezetes, vagy így vagy úgy...

Először is néhány "kamikaze" történet a lányunk földi pályafutásáról, vagy inkább eséséről :-)
Ugyebár van az a műanyag motor, amit minden, de minden gyerek imád. Vannak különböző színekben és méretekben, nekünk történetesen örököl rózsaszín, nem a legkisebb méretű van. Míg a télen a lányzó a lakásban éppenhogy csak lebotorkált róla és vissza, addigra természetesen mostanra felnőtt a feladathoz és úgy megy, mint a meszes. Már elkoptattunk egy pár cipőt, meg a cipő orrát, ami a fékezéshez nagyon fontos. Durván a talpa is kilyukadt, Petra a talpát is használta mind a fékezéshez, mind az irányváltoztatáshoz. Na szóval félelmetesen teker vele, sokszor jön rám a szívbaj. Egyik ilyen alkalom volt, amikor Á. barátnémnál voltunk, az Ő kislánya pont 4 héttel fiatalabb Petránál. A két lányzó a kertben motorozott, rohangált, azt hiszem ez akkor volt, mikor hazajöttek, vagy azután, és rég nem találkoztunk, szóval jól bele voltunk merülve a dumcsiba, de persze azért a félszem a lányokon volt...de mégsem eléggé. Történt ugyanis, hogy P felvitte a motort a bejárati ajtóhoz ( két oldalról lehet felmenni, kb 4 lépcső, talán 5, és van egy ajtó szélességű, és kb méter szélességű "kilépő"-ide vitte a motort), és úgy gondolta, ha már felcipelte, akkor lemotorozik vele... Én már csak annyit tudtam mondani, hogy: Petra nem szabad! és dong-dong-dong-PUFF. Kb. Petra elterült, mint az Alföld, felállt, leporolta a kezét, és azt mondta: Elestem. Felült a motorra és ennyi. Hát én meg csak döbbenten álltam.
A másik ilyen történet, tesóméknál "pesteltünk", és elsétáltunk a gyerekekkel a játszótérre. Petra megint motor, megy mint a meszes, nem néz se jobbra, se balra, de az a baj, hogy még előre sem... Jó magyar járdák... Volt egy kb 20cm-es aszfalt törés az egyik helyen, pont akkora, hogy megfogta a motor első kerekét, én meg azt látom,- mert bár szaladtam utána, de ezt a lyukat én sem vettem észre -, megakadt a motor, Petra meg fejjel keresztül rajta, úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva. Petra reakció: feláll, kéz leporol, motorra vissza.
Á. barátnőméknél a lépcsős sztorit megcsinálta motor nélkül is, de úgy látszik csak motorral buli az esés, mert akkor viszont vigasztalnom kellett, bár ügyes volt, mert a kezét ösztönösen előre rakta, így a fejét nem ütötte meg..
És gondolom még nincs vége..... az eséseknek...

Wááá :-)

Egyik kedvenc barátnőm figyelmeztetett a minap, hogy majdnem egy éve nem írtam semmit a blogomban.
Sajnálatos módon igaza volt és emiatt nagyon szégyenlem magam, bár változtatni nem tudok rajta. Nyilván nem tudom elmesélni az elmúlt egy évet sem részletesen, sem pontokba szedve, hiszen annyi minden történt.
De persze azért pár dolgot megemlítenék az én kicsi lányommal kapcsolatban. 14 hónaposan kezdett el önállóan, egyedül, teljes biztonsággal menni. Ezt a biztonsági játékos módját a mai napig őrzi, ugyanis nagyon utál esni... (bár erre azért vannak történeteim, de csak szép sorjában...), ekkor már pár szót bőven mondott, de nem kapkodta el a beszédet sem. Természetesen már réges-rég mindent eszik, amit mi, és nagyon szépen fejlődik. Egyre ügyesebb lett az elmúlt egy évben a játszótéren és a motoron is úgy száguldozik, hogy szaladnom kell.
Az elmúlt egy évben az akarata is megerősödött, és hisztizni is kiválóan tud, amivel engem rövid úton az őrületbe kerget. Egyébként imádnivaló, gyönyörű és természetesen nagyon okos :-)

Szeretnék visszatérni a blogozás világába, mert már most nagyon sajnálom, hogy kihagytam az elmúlt egy évet, hiszen már most nem emlékszem egy csomó mindenre... sajnos.

Közeleg a második szülinap és mi nagyon készülünk rá, mindenféle meglepivel, aminek remélhetőleg örülni fog. Bár nem csinálunk partit meg ilyesmit, de azért kedvenc mesefigurás torta lesz.

Ígérem: folytatás hamarosan... most nem leszünk itthon pár napig, csak szólok ;-)