És haza érkeztünk.
Nagyon-nagyon jó volt, és nagyon-nagyon rövid.
Pénteken n18kor indultunk, és 19re érkeztünk Apuhoz. Petra majdnem végig aludta az egész utat és még a pesti dugó se húzta fel :-) Nagyon jól viselte. Felcuccoltunk, mondanom se kell, hogy rengeteg mindent vittünk, főleg a kislánynak. Utazóágy, pelenka és a kaja, na meg a csomó ruha. persze az időjárásra nem voltam kellő képpen felkészülve, mint ahogy ez kiderült.
Helga meg Eszti átjöttek, Eszti nagyon aranyos volt. Fürdés, és kb f9kor le is tudtik tenni. Jól aludt, nem volt semmi az éjszaka, bár volt egy téves riasztás, 3kor, de csak felsírt, én meg nem tudtam visszaaludni 5ig, dehát ez az én bajom. Másnap délelőtt átmentünk Helgusékhoz, a fiúk elmentek csavarogni, aztán délután meg mi, csajok. Bevetettük magunkat az Árkádba, de csak és kizárólag a gyereknek vettem holmikat. Egy-két pulcsit, gatyát, bodyt. És fagyiztunk. Petra addigra elfáradt, így hazamentünk, Eszti ágyában aludt egy picit. Utána készültünk az esti bulira. Az is nagyon klassz volt, jött a bébiszitter 8ra, addigra Petra már aludt, és elmentünk Helga után, mert a munkahelyén volt a parti. Eltévedtünk, mert tesóm rosszul mondta az utat, így kb fél óra késéssel érkeztünk. Pár nekiállt gyorsan inni, aztán n1kor alig bírtam elrángatni, belejött a tánciba. Jó volt Bettiékkel is találkozni, meg egyáltalán jó volt kimozdulni. Petra átaludta az egészet, semmi nem volt az éjszaka. Másnap szintén átmentünk, és már el is hussant a nap. Hazafelé még bementünk a mamámékhoz, akik nyáron látták Petrát, utána indultunk haza. Petra megint végig aludta az utat.
Hát röviden ennyi, de egy csomó restanciánk maradt, nem volt elég ez a két nap. Remélem hogy hamarosan tudunk majd megint menni.
Petra minta kislány volt, egy szavunk sem lehetett.
2008. november 24., hétfő
2008. november 16., vasárnap
6 hónap
Ma 6 hónapos Petra. Hihetetlen gyorsan megy az idő...még csak most voltam terhes.
És Petra sípol. Nem sír, nem üvölt, nem gügyög. Sípol. Nagyon zavaró hang magasságban, és szinte folyamatosan. Fogalmam sincs mitől, akkor is csinálja ha nem éhes, nem fáradt, tiszta pelus. Szóval tanácstalan vagyok, a védőnő se tudja mi lehet. Lehetséges, hogy elindult a foga, mert azt viszont szereti, ha az alsó ínyét dörzsölgetem mindenféle erre való eszközzel, sőt, olyankor még egy mosolyt is elereszt. Ha innentől ez lesz, amíg az összes foga ki nem jön (kb 2 éves koráig), akkor az összes hajam égnek fog állni, az tuti.
Lejjebb kellett tennünk az ágyat, mert bemászik a pelenkázó alá, és ha feltámaszkodik, akkor beveri a fejét, akkor meg eltörik a mécses. Egyébként olyanokat forog a kiságyban, hogy én csak hallgatom miket koppan a feje a rácsban, de az meg se nyekken neki.
Ma már nagyon beöltöztettem, mert bizony nálunk hideg volt.
Kedden megyünk méreckedni kíváncsi vagyok mennyit nőtt. Na megyek, mert viszont most meg üvölt :-)

2008. november 13., csütörtök
Ringató
Ma voltunk először Ringatón. Ez egy olyan összejövetel, ahol kismamák a babákkal, kb óvodáskorig együtt énekelnek, és játszanak. Fél órás a program, és azért mentem el, mert szégyenszemre egyetlen gyerekdalt, mondókát sem tudok. Tök ciki, de gondoltam, hogy majd itt jókat tanulunk. Többször beszéltem a csajjal, és nagyon szimpi volt.
Szóval elmentünk, Petra nagyon jól viselte, igaz hogy közben meg kellett etetnem, mert éhes volt, de asszem élvezte, már amennire ilyen kicsinél ezt meg lehet állapítani. Egyetlen bajom volt, hogy annyira nem ismert dalokat énekeltünk (én csak imitáltam), szóval kb még hírből sem hallottam őket. És a csaj nekem kicsit "sok" volt. Ezt nem tudom elmagyarázni, de olyan túl kedves, túl közvetlen, túl vidám, túl szépen beszélt, túl, túl.... Aki ismer, az tudja mire gondolok. Azért még fogunk menni, mert úgy gondolom hasznos.
Egy kis infó, akit érdekel: www.gaboradrienn.hu
Az egyetlen ami nem tetszik Siófokon, hogy semmi, de semmi program nincs, csak ez az egy. Na mindegy.

2008. november 11., kedd
Ejnye-bejnye...
Mindenkinek igaza van, nem írtam.... Nem is keresek mentségeket, kb milliót fel tudnék hozni, egyszerűen erre nem futotta. Nem is ígérek semmit, csak azt hogy megpróbálom....

Szóval, Petra 5 nap múlva fél éves lesz! Istenem hogy repül az idő, tényleg igaz, hogy az elején siettetné az ember, hogy nőjön már, de most már vhogy nem bánom, ha lassabban telik. Minden nap van vmi újdonság, amit vagy Ő fedez fel magának, vagy én benne, és az egész tényleg egy csoda. Ahogy megtanultunk kiskanállal enni, ahogy már most kifejezi nemtetszését bizonyos kajákra, vagy amikor rámnéz azzal a szemével, hogy: Mami, nem látod, hogy hulla vagyok?!, vagy amikor egy falevél bámulásában percekig elmereng..., de szeretném tudni, hogy mire gondol (gyanítom, ezt főleg nagyobb korában szeretném majd nagyon tudni).
Mondhatni nagyából beállt a napirend, ami kb így néz ki.
5-6 között felkel enni, aztán visszaalszik 8-f9ig. Utána lustizunk egy kicsit a nagyágyban, ha Apa itthon van akkor hármasban. Utána pici játék, majd tízórai, ami egyenlőre még tápi. Utána ha az idő is engedi, akkor séta, meg egy pici alvás ebéd előtt. Ebédelünk, f1 felé, utána pici játék, aztán alvás. Szigorúan 25-30 perc (nem túl sok...)én hagynám aludni, de van valami titkos biológiai órja, aztán megint játék, séta, barátnőzés, kocsikázás, kirándulás, vagy bármi lehet. Uzsi f5 körül, pici alvás, aztán 7-f8 körül fürdés. Ha Apa itthon van Apával, ha nem akkor be kell érnie a kiskáddal. Utána vacsi és 8kor már alszik, általában. Nahát röviden ennyi.
Már négykézlábra áll, és riszálja a fenekét, mint egy ungi-bungi, és piszok módon bedühödik, amikor nem előre felé halad, hanem visszafelé...
És akkor egy kép
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)