2009. március 28., szombat

Új autós ülés és cipő

Tegnap vettünk Lujzinak új autós ülést. Először ezt az ülést vettük. Szuper volt, csak az volt a baj, hogy a mi autónknak nem lehet nagyon szélesre nyitni a hátsó ajtaját, így a gyereket úgy kellett bevarázsolni. Szerencsére rendesek voltak és kicserélték, így lett belőle ez az ülés. Reméljük ez jó lesz. És vettünk neki cipőt is.
A cipővel nagyon bajban van, nem szereti. És alig bír benne menni, mászni, de majd remélem megszokja mindig ráadom egy kicsit.

Másnap

Természetesen folyamatosan tájékoztattak az otthoniak Petráról és szerencsére minden rendben volt. Nem volt vmi jókedvű, de valószínű a foga miatt, meg a nátha kínozta. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt.
Reggel már nem bírtam aludni és hívtam a sógornőt, hogy mi a helyzet :-)
10 körül mentünk le, a többiek már nagyjából reggeliztek, meg készen voltak. Végül f12kor indultunk el, fáradtan, de nagyon jól éreztük magunkat.

Petra most egy kicsit jobban örült nekünk, mint a múltkor. Csak a délutáni alvás után jöttünk haza.
Jó volt újra itthon lenni.

Esküvő...

Már egy hét eltelt az esküvő óta, de valahogy nem volt kedvem írni, vagyis inkább lusta voltam.
Szóval március 21én délelőtt Petrát elvittük Pár szülei és testvéréhez. Most korábban indultunk, mint a múltkor és megmondom őszintén sokkal nehezebb volt otthagyni. Főleg azért mert a múltkor is elég anyás lett utána, meg azért is, mert meg volt fázva, és ilyenkor alapban nyűgösebb, meg porszívózni kell az orrát, szóval macerásabb. De az esküvő időpontját nem mi találtuk ki, úgyhogy kb délben elindultunk Solymárra.
Kicsit kavarogtunk, mert más úton mentünk, mint amit javasoltak, de végül odaértünk, a helyre, ahol a szállásunk és ahol a vacsora volt, Aranykorona vendéglő és panzió. Nekem nagyon tetszett profi volt minden. A konyha látványkonyha, nincs fal, még ablak se, vagyis annak bizony patyolat tisztának kell lennie. A mosdóban mozgásérzékelő lámpák és csapok, nem egy wc, hanem 3. Van pelenkázó stb., stb. Nagyon nagyon színvonalas hely. Ja és hát a szobák. Minden új, a matrac isteni volt, a fürdőszoba teljesen felszerelt, a plazma TVben szinte minden csatorna fogható volt, légkondi. Szóval tényleg klassz.
Amikor megérkeztünk várt már a sminkes, aki sorozatban készítette a hölgyeknek az ünnepi festést. Én is "kaptam", sztem jó lett, mostanában elég keveset sminkelem magam.
A szertartás 4kor kezdődött,az anyakönyvezető már kb majdnem az első mondatnál elsírta magát, és elég egyedi szöveget nyomott, hol vicces volt, hol pedig ciki, de mindent összevetve nem fogjuk elfelejteni, az biztos. Volt álló fogadás a hivatalban, gyönyörűen fel volt díszítve, így aki a vacsorára nem volt hivatalos is meg volt vendégelve, volt pezsgő, üdítő, nagyon finom sós és édes sütemények.
A vacsora 6-f7 felé kezdődött. Előétel vmi bélszín szeletkék voltak, pici tatár beefsteak, pirítós, saláta, sajt. nagyon fincsi volt, de ez a többi kajára is érvényes. Utána húsleves volt gazdagon. A főétel pedig svédasztalos megoldással volt. Volt ott minden, felsorolni is nehéz, mindenféle rántott zöldségek, csirke, hal, sertés, szószosan, sütve, mangalica. nem tudom hányféle volt, rengeteg. És rengeteg süti, édesség, gyümölcs, madártej, szóval minden nagyon pazar volt, és flottul ment minden, nem volt tömeg a kajánál, eloszlott a nép, ami kb 100 fő volt.
f8 felé volt a meglepetés, amit a tesóm szervezett. Zoltán Erika lépett fel, két táncossal. Nagyon-nagyon szuper volt. Közvetlen volt, beszélgetett is az ifjú párral, tesómat is emlegette, szóval nagyon aranyos volt. Nem volt olcsó, de Betti annyira örült, olyan cuki volt!
Közben a fiúk (Pár+sógor) rendesen iszogattak, táncoltunk is, elég sokat, emg ittunk, én mérsékelten. Volt "Ajándék-tánc", mert mindenki borítékot hozott, így nem menyecske tánc volt, hanem ajándék. Nagyon ötletes volt, mindenki egy nagy dobozba dobta be a maga kis ajándékát. Volt egy óra, amikor nagyon rosszul lettem, elszívtam vmi ismeretlen cigit, mentolos volt, de én olyan rosszul lettem tőle, hogy fel kellett mennem a szobába, aztán egy órát pihentem. lemaradtam a töltött káposztáról, de aztán végül 3kor volt vége a bulinak. Jó volt.

2009. március 9., hétfő

A 7vége 2.rész

Nem akartam egy bejegyzésben az egészet, úgy túl hosszú és esetleg unalmas lett volna (na persze lehet h így is az :-)
És akkor ahogy elgondoltuk, korán keltünk. Én kb 3/4 7kor először, utána 3/4 8kor. Pár is, kipattant a szeme, és már nem is volt álmos. Lementünk kávézni, utána meg reggelizni. A svédasztalos reggelitől nem voltam elájulva, azt meg kell monjam (a panzióban különb volt-aki tudja miről beszélek...), de nem maradtunk éhen. Egyébként teltház volt, de mégsem volt zsúfolt, vagyis eloszlott a népség. Visszatérve a reggelire. kevés fajta felvágott volt, nem volt fantáziájuk, tojás, virsli (de vmi gagyi fajta), volt kőrözött, meg tepertőkrém, de az egész elrendezés, meg tálallás, nem tis tudom, nem tetszett. Mi bundás kenyeret ettünk, meg egy sonkás kiflit. Meg teát.
Mivel nem kellett elhagyni a szobát 10ig, így még lementünk fürdeni egyet. Jó órát megint lenn voltunk, aztán összeszedelőzködtünk és elindultunk hazafelé. Már addigra nekem nagyon hiányzott a Kiscsaj.
Aztán mikor megérkeztünk, semmi extra öröm, vagy ilyesmi nem volt, tudomásul vette. Már én etettem ebédkor. Mondjuk örülök, hogy jól érezte magát, ez egyértelmű volt, mindig foglalkozott vele vki, sokat játszott, úgyhogy jó helyen volt.
Itthon volt egy kis cirkusz a lefekvéskor, lehet h addigra jött ki rajta a hiány, mert ahogy letettem elkezdett üvölteni, a kezemben, meg odabújt, és úgy feküdt, mintha aludni akarna az ölemben. Aztán elcsendesedett, sutyorogtam neki, simiztem, és szépen megnyugodott.
Hát ennyi volt a hétvége, nagyon klassz volt!!!

A 7vége 1.rész

Nagyon-nagyon vártam már ezt a hétvégét, ugyanakkor nagyon izgultam is, mert több vonalon is kétséges volt, hogy hogy fog sikerülni.
Először is, és talán a legfontosabb, hogy Petra hogy lesz el a nénjével, meg Anyósékkal, meg az uncsi tesókkal stb, hogy fog aludni, hogy fog enni, egyszóval mi lesz vele...
A második, hogy milyen helyre is megyünk, hogy tényleg jó lesz e, vagy vmilyen "lepukkant" őskövület szálló lesz (bár azért az internet után csúnya lenne, de akkor is...)
Harmadszor, hogy Pár örülni fog e az ajándéknak...
Szombaton délelőtt érkeztünk meg Sógornőmékhez, ott már össze volt állítva a korábban elvitt utazóágy, és tényleg szuperül megcsinálták a kis szobáját. Mi egy halom játékot vittünk, így legalább azok ismerősek, na meg az emberek, csak a hely nem annyira (ez két külön háztartás, egy házban, legtöbbször Anyósnál van a gyülekező, de most a másik oldalon voltunk) Kati megetette ebédkor, azt még megvártuk, és utána indultunk. Nagyon nehéz volt otthagyni, de ő nem nagyon törődött velünk, játszott.
Először az volt nagyon furcsa, hogy a Pár mellett ültem a kocsiban. Na ilyen nem volt kb 10 hónapja. Megmondom őszintén, nagyon nehéz volt kikapcsolni, vagy legalábbis úgy tenni, mintha kikapcsolnék, de igyekeztem, mert tényleg jól akartam magamat érezni. Pont egy óra volt az út, gyönyörű helyen van, és a szálló kívűlről pont úgy nézett ki, mint a neten. Bejelentkeztünk, és egy nagyon szép szobát kaptunk. Régi stílusú berendezéssel, drapériával, szóval nagyon hangulatos volt. Ittunk egy kávét a kávézóban, ami szintén nagyon szépen berendezett, és a szoba árakhoz képest egyáltalán nem drága. Utána lementünk a wellness részbe, amiben volt egy jaccuzzi, egy viszonylag nagy medence, meg szauna. Nem volt benn csak egy család, két gyerekkel, de egyáltalán nem volt zavaró. Beültünk a pezsgő fürdőbe, szaunáztunk, úsztunk, jó másfél órát lenn voltunk. Utána megfürödtünk és lepihentünk. (Közben Sógornő jelentkezett, hogy aludt egy órát délután, és minden okés) Megnéztünk egy filmet az HBOn, a 9 1/2 randit, pont illett a 7végénkhez. Utána már nagyon éhesek voltunk, én meg nagyon izgatott, hogy mit fog szólni az ajándékhoz, de csak 18tól volt vacsora. Vacsi előtt bedobtunk egy kis whiskeyt a szobában, utána meg lementünk a kávézóba, és ott vártuk meg hogy lehessen vacsizni.
Nem kértünk svédasztalos ellátást, mert egyikünk sem akart állandóan felugrálni, meg nem is kívántuk sem a levest, sem az édességet. Így étlapról rendeltünk. Pár hagymás rostélyost, és meg zalai falatokat, ami két nagy szelet pulykahusi volt krumplis bundában, tejföllel. Nagyon fincsi volt. És ittam két deci rosét. Aztán odaadtam neki az ajándékot. Először is a kártyát, ami sztem nagyon szép volt, meg írtam rá én is neki, és utána a másikat: egy szép órát. (DOXA 277.10.023.10, akit érdekel) Nagyon örült neki:-) Jó meglepi volt, egyáltalán nem számított rá, és ettől még jobb volt. Ő az a fajta emberke, aki mindig kitalálja az ajándékokat, hiába akarok meglepit szerezni. De most sikerült. A vacsi nagyon finom volt, jól laktunk. Szerettünk volna biliárdozni, de beragadt a 100asunk, és a golyók nem estek le, úgyhogy nem jött össze (később láttuk, hogy egy társaság játszott, megemelték az asztalt...), de nem bántuk. Beszéltem meg a Sógornőmmel 8 óra után, Petra már szépen aludt addigra, nem volt semmi gond, vacsizott is rendesen. Sokat emlegettük napközben, de jó volt, mert nem voltam ideges. Korán feküdtünk mi is, vagy 10kor már aludtunk is (azon kuncogtunk este, hogy biztos jó korán felébredünk majd, most h aludhatnánk...)

2009. március 1., vasárnap

Semmi különös... :-)

Már megint jó rég nem írtam, de igazából semmi egetrengető, extra dolog nem történt.
Persze azért történtek dolgok, mert nem eseménytelen az élet egy ekkora Manócska mellett, de időm sem volt, és nem is tűnt olyan extrának. Bár a gyakorlott blog írok lehet h a "semmiről" is írnának :-)

Február 14-i hétvégén voltunk Pesten a barátainknál, minden rendben volt, Petra nagyon jól viselkedett. Sőt sikeresen meglátogattuk az egyik kedvenc barátnőméket is, akik nyár óta nem látták a Kiscsajt. Olyan jó volt egy kicsit látni Őket! Persze kb csak egy órát tartott a látogatás, mert a délelőtti kaja után mentünk, és aztán meg a Kisasszony nyűgös lett, így indulnunk kellett. Kb 5 perc múlva már aludt is a kocsiban.
Azon a hétvégén Anyuka lett egy másik kedvec barátnőm is (tulajdonképpen nekem csak kedvenceim vannak ;-))!!
Vasárnap hulla fáradtan jöttünk haza.

Mostanáig volt egy tök jó időszaka Petrának alvásilag, délelőtt aludt egy fél órát a babakocsiban, délután meg 2 órát. Na erről már le is szokott. A délelőtti alvás kitolódott majdnem hogy ebéd előttre, a délután alvás meg kb 3 órára. Ennek nem túlságosan örülök, de azért próbálkozom. Leteszem 2kor, és egy órát magyaráz a kiságyban, mire elalszik. Szerintem leszokóban van a délelőtti alvásról. Egyébként nem is értem miért alszik el délelőtt, mikor ma is f9kor kelt, de nem bírja ki ebédig, akkor már nagyon nyűgös.

Mi is történt még?
Ja öregebb lettem egy évvel :-) Persze ez sem akkora esemény, viszont a jövő hétvége izgalmas lesz, elmegyünk kettesben egy éjszakára. Nem mondom hogy hétvégére, mert kb szombat délben indulunk, és vasárnap sztem ebédre már otthon is leszünk, de a Pár szülinapja is most lesz, és gondoltam jót tenne mindkettőnknek egy kis kikapcsolódás. A szállás itt lesz: http://www.wellnesskastely.hu/ (sajna nem tudom hogy kell hivatkozást csinálni belőle...)
Kíváncsi leszek. Anyós és a sógornőmék fognak Petrára vigyázni. Persze mindent viszünk, játék hegyek, utazó ágy, alvós pelus és kutyus és egyebek. De nem megyünk messzire, mert egy óra kocsival, ha bármi van, akkor csak beülünk és hazamegyünk. Nem ide akartam eredetileg, hanem ide: http://www.kastelyhotel.com/ , de itt pont tataroznak, és visszamondták a foglalást. Ez nagyon jó lett volna, egyrészt csak 50km, másrészt olyan családias, csendes, ahová végül megyünk az kicsit más kategória, ott lehet fürdeni is. Hát majd meglátjuk. De a legelső ötletem az ez volt: http://www.nemzetimuemlek.hu/index.php/epuletek ezen belül Pipo várkastély, Ozora (ezt a lapot most nem nyitja meg, nem tudom miért), ott van három olyan szoba, ami korhűn van berendezve, és ki lehet venni a szobákat (amúgy persze felszerelt mindennel). Este ránkzárják a kastélyt, és lehet kísérteni :-) Jó móka lett volna, de csak március 15től lehet foglalni. Az meg nem jó, mert március 21én megyünk esküvőre, és addig ki akarom próbálni, hogy boldogulnak Sógornőmék a babóval.

Hát egyenlőre ennyi, aztán majd jön a beszámoló :-)